2015. január 5., hétfő

Sokoldalú könyvtárosok Somogyban

Ezt a találó címet adta a somogyi könyvtárosok decemberi szakmai napjáról szóló tudósításának egy újságíró a helyi sajtóban, és valóban, napjainkban ez az egyik legfontosabb elvárás, amelynek meg kell felelnie a könyvtárakban dolgozó szakembereknek.

A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban tartott könyvtáros szakmai nap első részében egyesületi taggyűlést tartott az MKE Somogy Megyei Szervezet. Ennek keretében először „A kiszámítható életpálya” konferencia részleteiről számolt be az egyesület helyi elnöke, dr. Pintérné Kék Krisztina a megye könyvtárosainak.
Az egyesületi taggyűlés témája volt még a jövő év elején esedékes tisztújítás. A lejáró vezetőségi mandátumok miatt választásokra kerül sor az országos és a helyi szervezetekben egyaránt. Ebben is szükség lesz a tagság aktív közreműködésére, részvételére. Végül Buzási Éva ismertette a 2015. április 17-19-ig Kassára tervezett szakmai tanulmányút részleteit, amelyről részletes útiterv készül a pontos információkkal.
A szakmai nap során a továbbiakban az ünnepé és a hagyományé volt a főszerep. Évről évre ebben az időszakban emlékeznek ugyanis a somogyi könyvtárosok a megyei téka alapítójára, s ennek kapcsán több évtizede köszöntik „leghűségesebb” munkatársaikat is.
A Törzsgárda ünnepséget a Kaposvári Egyetem Színművész szakos hallgatóinak lenyűgöző műsora nyitotta meg, majd az emléklapokat Dér Tamás alpolgármester és Horváth Katalin könyvtárigazgató adták át.
Az ünnepség végén koszorúzásra került sor a Festetics László tiszteletére állított emlékoszlopnál.
A szakmai nap Bánkeszi Katalin, az OSZK Könyvtári Intézet igazgatójának előadásával folytatódott, amely a „Könyvtárak partnerségben az Eldorádóval” címet viselte.

Dr. Pintérné Kék Krisztina beszámolója az eseményről, illetve az előadások részleteiről bővebben olvasható  a Könyvtárvilág 2014. évi 6. számában az alábbi linkre kattintva:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése